„We eat the night, we drink the time, Make our dreams come true”  ütöm a taktust, éneklem az énekessel együtt…régi szám, de jó nagyon. Jut eszembe, mit gondoltok: „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?” (Ez volt  Philip K. Dick könyvének a címe, amiből a Szárnyas fejvadász c. kultfilmet készítették Harrison Forddal).

De nem ez a lényeg most, hanem az álmaink. Álmodozhatunk-e? Az általános iskolás magyartanárom mindig azt mondta: „álmodozás az élet megrontója”. Brrr. Nagyon utáltam ezt a mondást akkor is. Persze, ha ÉLET helyett álmodozunk, okés. De amúgy…

Vannak dédelgetett álmaim. Olyanok, amik ha megvalósulnának…hjajj, mosolygok. Olyanok, amiktől félek, de valahogy nem tudom magamból kiszakítani. Vannak álmaim, amikről tudom, hogy haszontalan dolgok, csak arról szólnak, hogy az ÉLETem feladatait, kötelességeit húzzam-halasszam. Van olyan is, ami helyénvaló, ami előrébbvisz(vinne).  Vannak olyanok, amiket a legközelebb állókkal sem osztok meg, olyannyira az enyémek(nem is értenék szerintem). Néha álmaim miatt elkerülök egy titokzatos tájra „vatiflend”-re..ott barangolok, aztán visszatérek.

Mit kezdjek velük? Tagadjam meg ezeket? Szortírozzak? A szívem szól hozzám ezekbe a furcsa, idegennek tűnő, néha ijesztő álmokban? Miért álmodozom ezekről? Ez lenne a szívem mélyén? Ez lennék én?

„We eat the night, we drink the time, Make our dreams come true”  dübörög a Scorpions The Zoo című száma. Én pedig ütöm a taktust, éneklem az énekessel együtt…

kép:alomfejto-jovendomondo.network.hu