„…grand bevétel-kicsi munka-nagy élet…”  (Magyar Vándor: Grand Hotel)

Nemzedékünk hitvallása is lehetne. Sokan vágyódnak erre (hiába). Mások meg ezerrel seftelnek, bizniszelnek, tekernek ezért. Vaaaagy: munka minimumon, élet maximumon. Lájkolnátok? Bizony.

Keresztyénként sincs ez máshogy. Azaz, más is eszünkbe juthat. Nagy áldás-kis hit(de jó lehene ide az engedelmesség  is )-nagy élet. Fullosan békességgel, örömmel és szeretettel, harmónia, sunshine, beach, „one more drink Lacikám?”

…grand bevétel-kicsi munka-nagy élet…”  - kívánhat-e ilyet keresztyénként az ember magának? Lehet, hogy különösnek tűnik a kérdés, de vágjunk rá könnyelműen” igen, miért ne?” kezdetű és végű mondatot. Azért fontos szerintem ezt tisztázni, mert keresztyén körökben(ha nem is korrektül kimondva, de) létezik egy hallgatólagosan elfogadott, kanonizált „keresztyén életstílus és minőség”. Sajnos. Aminek persze nem sok köze van hozzánk, élő keresztyénekhez, meg a mindennapjainkhoz, problémáinkhoz. A fenntartott „ilyennek-kell-lennie-a-keresztyén-életnek” című illúziónál a fenti idézet csak az eltitkolt vágyak kategóriába fér bele, amit persze senki nem publikál. Ráadásul ez a szlogen a nem megtért, nem elég hívő billoggal fenyegeti azt, aki ezt nyíltan bevallaná. Pedig szerintem egy keresztyén is vágyódhat gazdagságra, luxusra. Csak nem biztos, hogy jól teszi. Más oldalról is gondoljuk át, jó?

Hitbeli előrejutásunk, fejlődésünk mindannyiunknak fontos. Teszünk is ezért( már amit). De „jók” is az instant megoldások, kész válaszok, amiket be lehet biflázni(ezzel is időt spórolunk és tudvalevő, hogy az idő pééénz, így meg több jut a sunshine-ra, meg a party-ra)! Van valamilyen problémám és arra rögtön kell megoldás! Jaa, hogy először Istennel kéne megbeszélni? Jaa, hogy ezt nekem kellene kikutatnom, megértenem? Jaa, hogy ez az én harcom(pedig nem is vagyok Rambo)? Bizonyám. 

Lelki téren nehéz terep az előrejutásé, fejlődésé. Nehéz ráállítani az agyunkat a bibliai gondolkodásmódra(de Istennek semmi sem lehetetlen!), nem könnyű saját hajlamainkkal sem dűlőre jutni. Emiatt sokszor kísértésbe esünk, hogy a” lelki mélyfúrások” helyett csak a felszínt kapirgáljuk(ekkor jönnek a vallásos tuti-megmondások). „Lelki mélyfúráson” azt érem, amikor időt és energiát szánunk arra, hogy tisztába legyünk hitünkkel, vallásunk lényegével, felekezetünk jellemzőivel, és őszinték is vagyunk önmagunkkal és Istennel! Ahogy „lelkimélyfúrunk” (érdekes módon egyre tisztábban látjuk saját hajlamainkat, jellemzőinket), úgy egyre élesebb döntéshelyzetekbe keveredünk:elfogadjuk-e az Igazságot, vagy struccként homokba dugjuk a fejünket előle? Ha az utóbbit választjuk, akkor leszünk kegyes képmutatók, hazudozók. Jajj...

Melyik a szimpatikusabb? Melyikért vagy hajlandó tenni is? 

a kép forrása: mandiner.hu