.jpg)
„Kedves Hallgatók! Önök, mint a Keresztyén Érzésellenőrző Járőr (KÉJ) kurzus résztvevői, a mai napon egy különleges jelenséggel találkozhatnak. Tudják, hogy keresztyénként szerelmesnek lenni csak meghatározott keretek, feltételek mellett szabad.”- Jelentőségteljesen körülnéz, amíg mindenki bólogatni nem kezd- „Megtörténhetnek nemkívánatos események is. Feladatunk, a keresztyén jóízlés nevében az efféléket kiszűrni, izolálni és negligálni(ha már kontrollálni nem tudjuk, khmm). „Itt van néhány mértékadó könyv, mértékadó szerzőtől.” – kézbe véve végigmutogat néhány könyvet. - Ezek elfogadhatók.” DE. Kezünkbe került egy feljegyzés digitális formátumban, amelyet közzéteszünk. „ –kezébe vesz egy cd-t és felemeli -„ A leírás megtörtént eseményen alapul. Hallgassák figyelmesen, jegyzeteljenek. Ne botránkozzanak meg, kérem. ” – A kurzus vezetőjének, dr. prof. Alany: fehér, fiatal,diplomás értelmiségi férfi, keresztyén
Tárgy: vallomástétel
Helyszín: EU
Az alábbiakat az alany mondta el, szabad akaratából.
(„Beszéd közben sokszor kerüli a szemkontaktust, elhallgat kis ideig, majd folytatja, kezével babrál. Csak akkor élénkül meg, amikor Róla beszél.” A vallomást feljegyző megfigyelése)
„Találkoztam egy lánnyal. Igen, ott. Már korábban megakadt rajta a szemem – persze csak futólag- de semmi, napokig nem is láttam. Aztán egyszercsak találkoztunk, beszélgettünk és teljesen elbűvölt. Gyönyörű, izgalmas, kacér(nem, nem rossz értelemben!), intelligens, vicces volt. Megdöbbentett és izgatottsággal töltött el, hogy egy ilyen rendkívüli nő így viselkedik velem. Úgy reagáltam, ahogy. Férfiként. …. Viccek, bókok, megkülönböztetett figyelem, igyekeztem a kedvében járni. Aztán…jött a koncert. Ő nem volt ott, csak én.
(Elhallgat egy időre)
„Állok a nyárestében, körülöttem sokan mind idegenek. Csak néhány leendő barátot tudok magam mellett. Ők ismerősen mozognak a közegben, én esetlenül. Ők dúdolják, éneklik, reagálják, én csak udvarias kíváncsisággal figyelek. Állok és hallgatok. Ringatózok. Azonosulok. Tetszik. Bekiabálnak. Hmmm. Biztos jó szám lesz.
Aztán elkezdődik. És én ott állok védtelenül, kiszolgáltatottan. Gyanútlanul.
Állok és hallgatok. De menekülnöm kellene. Állok és alig bírok állva maradni. Remegnek tagjaim, bensőm. Letaglóz és elsöpör az igazság. Az, ami ott a mélyben már csúfondárosan, halkan szólongatott, de nem mertem meghallani. "nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem, villámlik, mennydörög, ez tényleg szerelem..." Szerelmes vagyok. Én. Én?! De nem lehetek. Most nem. Őbelé nem. Ő… igen. Az vagyok. Őbelé, aki… Őbelé, akit alig egy napja ismerek. Vajon ez csak vágy? Nem. Több annál. Ijesztő ez. Nemnemnem, nem lehet! Az vagyok, aminek oly sokan szeretnének lenni, de én nem lehetek. Nem. Őbelé nem, tudom. Jajj…
Kicsordul a könnyem. Hagyom. Talán félreértik, talán nem tudják meg. Folyik lefelé, ahogy elsiratom magunkat, magamat, őt. Azt a szerelemet, amit érzek, amit nem engedhetek meg magamnak. Hirtelen széthullik, amit eddig világomként gondoltam, választ kell találnom. Hol hibáztam? Mire nem figyeltem, ami miatt volt helye ennek az érzésnek bennem? Hol követtem el valami bűnt, aminek ez lett a következménye? Lehet-e büntetésként szerelmesnek lenni?
Az utolsó hangok elültével erősödik fel csak rémületem. Legyőzhetem-e magam ezt a szerelemet, vágyat a másik után? Legyőzhetem-e magamat, hogy hűséges maradjak? Hogy senki más ne vegye észre, mit forral szívem, miben gyötrődöm?!
Bár már vége, de még kristálytisztán hallom. Hallom, hiszen belőlem szól az a dal, panaszos-szépen, tökéletesen megfogalmazva, ami bennem van, gyönyörű késéles szavakkal.
Szívem szavát, eszem hangját követem bizonytalan léptekkel. Vissza. Hozzá? Nem. Haza.
Az eddigi életem abban a pillanatban múlt el, amikor a dal leleplezte bennem az igazságot. Újat kell kezdeni. Lehet? „
(„Vége. Az alany hosszú hallgatásba süllyed. Majd elköszön, aláír és kilép… A vallomást feljegyző megfigyelése)
Folyt. köv.
