Döbbenetes. Iszonyú. Megrázó. Elgondolkoztató. Botrányos. Ez mind és több is, Takami Kósun híres-hírhedt könyve a Battle Royale. Sokszáz oldalon követhetjük végig azt a 42 középiskolást, akiket arra kényszerítenek egy őrült program keretében, hogy egy szigeten lemészárolják egymást saját túlélésük érdekében. Brutális demagógiát és erőszakot alkalmaznak a kormányerők; már a kezdetekkor szemük láttára végzik ki két osztálytársukat, akik ellenkeznek. Távirányítással felrobbantható nyakörveket szerelnek fel rájuk, szökésre nincs lehetőség. Csak egy győztes maradhat. Ez a Program.

” Borzasztó könyv, minek ezt elolvasni? Milyen beteg ízlésed van neked…-gondolhatja bármelyikőtök.

A társadalomkritikán, a diktatúra működésének leleplezésén túl a könyv másról is szól. Tőlünk idegen, de ijesztően közeli üzenetei vannak. Mire képes az ember? Mire kényszerül, ha életben akar maradni? Miről mond le mindeközben? Túl lehet-e lépni az erkölcsön a túlélés érdekében? Jogos, de azért valljuk csak meg, tőlünk távoli kérdések ezek. Izgalmasabb és félelmetesebb kérdés viszont az, amit csak súgva kérdeznek a sorok olvasóiktól. Mi rejlik az emberben, ott legbelül? Micsoda mélységek vannak benned? 

A könyv szereplői közül néhánynak nyomon követhetjük lelki-szellemi változásait, „fejlődését”, küzdelmeit. Látjuk, ahogy szembesülnek önnön határaikkal, és azt, hogy átlépve ezt a határt elvesztik önmagukat. Megrázó elolvasni, ahogy néhányan a félelmek alatt összeroppannak, mások kivetkőznek önmagukból és számító fenevaddá válnak. Néhányan pedig igyekszenek megőrizni ember mivoltukat, miközben felnőtté válnak.