ReFormák

Most néztem meg DVD-n a 2.részt. Tetszett. Aztán már kevésbé, amikor az jutott eszembe, hogy akár a keresztyénségről is szólhat(na). Az enyémről akár. Vagy valakiéről. Mire gondolok? Hát arra, hogy mi lesz akkor, ha a rendszer függetleníti magát, öntudatra ébred, önállóvá válik? ( erre jó példa Gibson Neurománc-a is) Előfordulhat, hogy a keresztyénség függetleníti magát Jézustól, én magam függetlenedek Tőle(szokások, megrögzöttségek stb.) Mai keresztyénségünk egyik igazi kérdése kell(ene), hogy legyen: mit követsz? Kinek szava a mérvadó? Igyekszem követni Jézust, ez alap. De mennyire vagyok elszánt abban, hogy ezt ne a saját kényem-kedvem szerint tegyem, hanem Hozzá hűen? (érdekes lehet azon is elgondolkodni, hogy mennyire döntő a személyesség, illetve a keresztyén „szokás” ezzel ellentétes-e) Mit hagysz örökségként másokra, azzal , hogy na ez a keresztyén élet, így is lehet élni? Persze vigyázni kell magunkra, mert sokszor a személyességre hivatkozva igyekszünk kibújni a szent élet felelőssége alól. Lázadás és örökség…beilleszkedés és hagyomány…szentség és személyesség. Önálló, felnőtt, kiforrott saját hit és hitgyakorlat. Hogy állunk ezekkel?