„Kedves hallgatók! Igen, jól sejtik. Ez az illető, bár keresztyénnek mondja magát, mégis szerelmes lett olyasvalakibe, akibe nem lett volna szabad. Ez nem volt elég, még hezitált is, teret adott ennek az érzésnek! Sőt… megengedhetetlen fizikai kontaktust is létesített! Megoldási, kiküszöbölési javaslatokat kérek keresztyén szemszögből az álmodozás, flört, nézelődés, érintés témákban. Ennek az esetnek nem szabad megismétlődnie! Tönkretenné a keresztyén szerelemről, párkapcsolatról fárasztó munkával kialakított illúziót! Újragondolásra és átértékelésre késztetne sokakat a szerelemmel, udvarlással kapcsolatban. Leadási határideje az elemzésnek és javaslatoknak 1 hét múlva.”
Mindeközben, máshol:„Mit tettem? Hogy történhetett meg ez velem? Hogyan vészeljem át ezt? Egyáltalán, Ő mit fog mondani, fog-e még keresni? Közben letöltöm azt a számot a mobilra és hallgatom. Mazochista lennék? Lehet, mert fáj nagyon, de az enyém ez a dal, „rólunk” szól. Róla szól számomra. Micsoda varázslat történt ott akkor? Ahogy mosolygott, ahogy ragyogott a tekintete…ahogy…ehh, gyönyörű ez a nő. Ahogy beszélt, a hangja, a haját ahogy félresöpörte a szeméből, ahogy azt a pulcsit a vállára dobta. Ahogy sétált, ahogy egymáshoz közel álltunk, ahogy rám nézett…”
Jön a kalauz, jegyet elő, könnymaszatot el, mosolyogj, köszönd meg. Jó. Ügyes fiú.
Telefon. Telefon? TELEFOOOOONNNNN! Ő az, a drága, a… jaj le ne tedd, felveszem!!!!
„Le kéne szállni a vonatról. El kellene menni hozzá. Elmondani neki.Mindent. Te teljesen hülye vagy. Fejezd már be! Lehetetlen, épp elég baj, ami történt, ne súlyosbítsd! De…Kuss. Telefonból kitörölni a klipet. Biztosan? Igen. Na. „
Végállomás. Leszállás. Jegy, pályaudvar, vonat. Küldetés teljesítve.
„Mit csinálok otthon? Remélem, nem szólom el magam! Nem egy szót sem! Lehet ezután normálisan élni? Micsoda szar alak vagyok! Hogy tehettem ilyet?! Hogy nem volt annyi eszem, hogy...hogy nem tudtam, akartam ellenállni?!...Kell nekem. De micsoda fájdalom lenne az ára...megtehetném ezt? Ilyen áron is? Amikor megöleltük egymást és sétálgattunk…akkor, igen azt hiszem, akkor igyekeztünk valamennyire felkészülni az elbúcsúzásra…de mindenhol őt látom...”
„Már csak 10 perc és otthon vagyok, miközben nézek ki a fejemből, vonszolom magam szívemen is súly, rajtam is kolonc, mit keresek én itt? Nélküle?”
Kapu kinyit, kapu becsuk. Lépés. Lépés. Kanyar. Itthon vagyok. Fülemben zsolozsmázik a dal. Meredten nézek a távolba, otthonom kőpokol, szilánkos mennyország. Ideje, hogy a szilánkokat összerakjam. Őt pedig, akinél a szívem maradt, elrejtem magamba, mélyen. És elfelejtem.És amikor senki sem lát, elsiratom azt ami volt, ami lehetett volna.”
Nyílik az ajtóm: „Szia Szívem, de jó hogy hazajöttél! Már nagyon vártalak, hiányoztál drága férjem! Milyen volt?” …..
