Az embert sokféleképpen lehet jellemezni. Sokféle lelombozó, szörnyű dolog jellemző és igaz ránk, ugyanakkor sok nagyszerű is. Mennyire vágyódunk az ártatlanság, a tisztaság után! Sír a lelkünk az igazi ártatlanság, érintetlenség, tisztaság után... Néha, amikor éjjel felriadunk, riadtan és zavartan körbenézünk, ezt a sírást hall(hat)juk. Visszafekszünk valami megmagyarázhatatlan rossz érzéssel, másnap reggel a lármában már csak valami halovány emlékképet hessegetnek el a koffein molekulák, a tennivalók, az idétlen rádiós dumák...Ijesztő kimondani, de néha(?) cserbenhagyjuk saját szívünket, ártatlanság utáni vágyunkat. Belefojtjuk rítusokba, vásárlásba, elégedetlenkedésbe, irigységbe, önáltatásba, hamis vágyak után epekedünk. Keresztyénként is fenyegetettek vagyunk; rítusok, kegyetlen kegyesség, bigottság, törvénykezés, teljesítményközpontúság Isten központúság helyett…önelégültség ártatlanság helyett, brr.
Veletek is előfordult már, hogy néhány dallam megérintett, ugye? Nem erőszakosan belemászott a hallójáratodba, hanem belopta magát a gondolataidba. Mit gondolsz, előfordulhat esetleg az is, hogy pont szívünk-lelkünk rezzen meg ilyenkor? Mintha azok a dallamok(vagy a hangulatuk?)azt fogalmazná meg valami ködös-ősi, nyelven túli nyelven, ami bennük forrong? Van egy ilyen sanda gyanúm egy-két számmal kapcsolatban, amit itthon szoktam hallgatni. Most egészen konkrétan az Evanescence: Field of innocence című dalára gondolok. Hallgasd csak meg. Megdöbbentő ez a rész: I still remember the world, From the eyes of a child, Slowly those feelings, Were clouded by what I know now , Where has my heart gone, An uneven trade for the real world, oh I..., I want to go back to, Believing in everything and knowing nothing at all…
Ahogy hallgattam, szíven ütött a szöveg, szíven ütött az ahogy Amy Lee hangjából saját vágyódásomat véltem felismerni.
Hogy tisztulhatunk meg? Hogy őrizhetjük meg tisztán önmagunkat? Hogy találhatom meg ártatlanságomat? Kissé ironikusnak is tűnhet, hogy teljesen rendben lévő választ a több száz éves református hitvallásban talál az ember. Itt: „…mind testemmel, mind lelkemmel, életemben is, meg halálomban is nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Idvezítőmnek, a Jézus Krisztusnak a tulajdona.” Heidelbergi Káté 1.kérdés-felelet. Ez az első válasz. Nem a magadé vagy, hanem Jézusé. Második válasz: óvatos vagy és vigyázol magadra…megszűröd mindazt, amit a szemed elé engedsz, a gondolataid közé engedsz, amit hatni engedsz magadra. Harmadik válasz Jean Calvin-é: Szívemet égőáldozatul az Úrnak szentelem/ajánlom.
Vannak tippek, trükkök, technikák. E három válasz csak az indulásban és az irányzékban segít. Ha hagyod…
kép: s79.freeblog.hu
