Próbáltátok már? Különleges lelkigyakorlattá válhat a kerítésfestés, előtte smirglizés, portalanítás, alapozás, festés. Tegnap átéltem, bizony. A templom hátsó kerítését kezdtem egymagamban smirglizni, majd csatlakoztak hozzám az ifjúsági klubunk remek tagjai(kösz fiúk, lányok!). Volt olyan kerítésléc, amely nagyon ellenálló volt a jószándékú smirglizéssel szemben, volt amelyik megadóan tűrte. Amikor sikerélményem volt lelkesen sikáltam, dörzsöltem a különféle kopottsági szinteket bemutató lécdarabokat. Amikor erős ellenállásba ütköztem, nos bevallom, nem tombolt bennem az elkötelezettség, hogy megdöntsem a smirglizés gyorsasági rekordját. A smirgli-stációk(khmmm) közben eszembe jutott az a Reményik Sándor vers, ami sokak számára ismerős lehet, igen az Istenarc című(tudjátok, ez az amit a Testvérek nevű formáció is megzenésített) Itt is van:
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza."
